Szalai Katalin vagyok, stíluskomponista

                     „Amikor felöltözöm, tulajdonképpen komponálok: hangulat, tudás, önismeret, fantázia kell csak hozzá :)"

Önbizalom? Önazonosság? Kialakult stílus? Mindezt hogyan?

 Az én életem úgy alakult, hogy többször is a nulláról kellett felépíteni, így könnyen tudok azonosulni a hozzám fordulók akár ilyen jellegű problémáival is. Magamon és másokon is azt tapasztaltam, hogy a külsőnk megismerése, elfogadása, stílusunk kialakítása visszahat az önbizalmunkra, és nagyon erőteljesen tudja befolyásolni az énképünket, önbizalmunkat, így a döntéseinket, tehát az életünk alakulását is.

Bemutatkozom

„Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vetik, az Isten így öltözteti,     mennyivel inkább titeket.”  Lukács 12, 28


Az eredeti képesítésem látszólag teljesen más területen szereztem meg: a zeneszerzés, zenepedagógia, színháztudomány területén.  Magam is rácsodálkoztam, mennyi közös van a stílustanácsadás és az említett területek között. Mindkettőhöz nélkülözhetetlenfantázia, pszichológia, pedagógia, empátia, esztétikai érzék, arány- és harmóniaérzék, stílusérzék, analitikus szemléletmód.

 Nagymamám fűzőket, artistaruhákat, fürdőruhákat készített mesterfokon. Édesanyám iparművészként dolgozott, de gyakorlatilag bármit meg tudott varrni. A kézügyesség helyett én inkább a színérzéket örököltem, és mivel kicsi korom óta anyagok vesznek körül, érzékelem a minőséget is.

Többet rólam a Galériában találsz. :)


Az én „zeném”, rólam szóljon.       Sz.K.

Mestereim

A színtanácsadás fortélyát Pirityi Évától, és Tomasovszky Andreától tanultam,  a testalkatelemzést, anyagismeretet, stílusismeretet  az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező divattervezőtől: Bucsuházy Piroskától.

A stílustanácsadás fortélyait, az önkifejezés művészetének alapjait Kovács Lola stílustanácsadó rendkívül színvonalas képzésén sajátítottam el. :)

Végzettségeim

2024 Lola Kovács Style Academy

2020. Modart International Hungary Szín- stílustanácsadó képzés

2011-2013 Pannon Egyetem Színháztudomány szak MA

1997-2003 Liszt F. Zeneművészeti Egyetem, zeneszerzés szak

Miért stíluskomponista?

Marketing szempontjából nem ideális a név, mert így senki sem fog rákeresni a neten. Mégis, úgy érzem ebben vagyok más, ez különböztet meg másoktól. Zeneszerzőként sok utat bejártam a stílusomat illetően. Kezdtem  picike, törékeny, ügyetlen darabocskákkal, amikben épp oly erős volt az önkifejezés vágya, mint később, a monumentálisabb kompozícióknál. Aztán ahogy  kezdtem megtanulni a szakmát közép- majd felsőfokon, az is eléggé meghatározta a zenei világomat. Természetesen kapcsolódott hozzá egy igen erős megfelelni akarás is. Elsősorban a szakmának, a kollegáknak, és a közönségnek.

Mi a modern, hogy tudnék olyat írni, amit még soha senki? Hogy lehetek sikeres? Ezek a kérdések a válaszaikkal együtt kipukkadtak. Lehetetlen olyat írni, amit még soha senki, mert mindig a múltból, más mesterek zenéjéből meríthetünk inspirációt, vagy megmozgathatja a fantáziánkat egy vers, egy kép, egy hangszín, egy történet. A zenei stílusom a mai napig alakul. Kialakult, mi áll hozzám közel, mit szeretek hallgatni. Például szeretem a jazzt. Lebilincsel ahogy a pillanat tört része alatt képes összeállni az ösztönösség és a tudás. Aztán vannak olyan zenék, akár átlag ember számára furcsa, szokatlan hangzások, amiket szintén nagy érdeklődéssel hallgatok, inspirál, tetszik, de biztosan nem tudnék olyat írni, és nem is kell. ...és persze van az a kategória, ami meg sem szólít, hidegen hagy.

Igaznak élem meg, amit Oscar Wilde mondott: "A művészet ott kezdődik, ahol a hasonlítgatás véget ér"

Mindezt gyönyörűen lehet "transzponálni" az öltözködésre is. Vannak trendek, amik hidegen hagynak, vannak stílusok, amik magukkal ragadnak, de érzem, hogy nem venném fel,  valahogy "disszonáns" velem, és vannak stílusok, amikre rávágom, hogy "na igen, ez az, ebben nagyon jól érzem magam". 

Ahány ember, annyi gyermekkor, annyiféle ismeret, szülői minta, élményanyag és még mi minden, ami amögött az egyszerű kérdés mögött van, hogy "ma mit vegyek fel? ". Minden nap fel kell valamit vennünk és döntünk a kedvünk, az időjárásunk, a lehetőségeink és a kreativitásunk alapján. Ugyan a zeneszerzést annyira nem befolyásolja az időjárás, (egyébként de :) azonban, ha minden kreatív tevékenységnek ugyanaz a gyökere, akkor ugyanaz a folyamat játszódik le a testben és lélekben, csak más területen és más szinten. 

A komponálásban pont ez a gyönyörű: egyszerre ösztönös és tudatos folyamat. Főleg a tudatos részét éljük meg, azt, ami látható, formálható, de a titok, a misztérium, a lélekben, a személyiségben, az egyetlen megismételhetetlen csodában van, amit a Teremtő mindenkinek adott. Az öltözködésnél ugyanígy tudatosan dönthetek arról, hogy hűvösebb időben melegebben fogok öltözni, de hogy mért pont a lilához, vagy feketéhez nyúlok, amögött már történetek, érzések, hangulatok vannak.

Szóval így vagy úgy, de komponálunk. Nem csak a művészetekben, hanem a hétköznapok szintjén is. 

Neked melyik zenei stílus tetszik? Nem lehet, hogy az öltözködésedben is visszaköszön? :)

Jutalmul, hogy egy ilyen hosszú szöveget végigolvastál, megosztom veled, én milyen zenét írok, és hogyan öltözködök :)  

szalaikatalin.mozello.com

Már készülnek a fotók rólam, kis türelmet kérek szépen !

Szemüvegem története

Úgy gondoltam, érdemes itt megosztanom egy talán másoknak is tanulságos történetet. Kb. hét éves lehettem, mikor kiderült, hogy édesapámtól a sok jó tulajdonság mellé a gyenge szemet is örököltem. Emlékszem, mikor a – különben végtelenül kedves, mosolygós – szemorvos közölte, hogy szükségem lesz szemüvegre, az első reakcióm az volt, hogy elsírtam magam. A szemüveg igazán soha sem volt a barátom. Pontosabban nem a kerettel volt a bajom, hanem a dioptriákkal. Az általános és kamaszkori évek alatt csak nőtt, nőtt a dioptria szám és az akkori technológia még nem igazán tudta olyan szépen vékonyítani az üveget, mint manapság. Amit az arcomon a legszebbnek láttam, a két szememet az üveg jelentősen kicsinyítette, a (pattanások mellé) tehát még egy vastagabb üveg is éktelenkedett az arcomon. Ugye nem nehéz elképzelni, hogy nem erősítette  a "szép vagy" énképemet.

Amikor betöltöttem a 18-at, attól kezdve kontakt lencsét viseltem bizony egészen  a 40-es éveimig. Aztán újabb fordulat. Sok-sok utazás, ami nagyon macerássá tette az egész lencsézést. Egyre gyakrabban viseltem utcára is szemüveget. Otthon, ahol mindenki ismer, elfogad és szeret, természetesen "mertem" szemüveget viselni. Aztán még sok minden változott, de legfőképpen az, hogy ELFOGADTAM a szemüveget, amit egyébként ma már tényleg vékonyítva nem is olyan brutál, bár ugyanúgy kicsinyít :).  Másrészt elegem lett, belefáradtam a lencse naponkénti tisztogatásba, és hogy bizony szárította a szememet, tehát győzőtt a kényelem és az önelfogadás. Nem is találtam ide képet... :)

MA már azt gondolom, hogy a szemüveg öltöztet, stílust ad, és hozzám tartozik. Így vagyok Kati. Elfogadtam a dioptriáimat, és örülök, hogy van szemem, amivel látok. Egész mások lettek a prioritások. Most szemüveggel szeretek jól kinézni (szó szerint :D). 

Ehhez hasonló történetek mindenkinek vannak/lesznek/voltak. Kulcs fontosságúnak tartom azt a fordulatot, mikor először mentem szemüveggel oda, ahol korábban csak lencsével láttak. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy igazából szóvá sem tették, (persze láttam 1-2 arcon, hogy látja a változást, de arra gondoltam, ok. ez most kb. 5 sec. míg feldolgozza, és?) ... és hihetetlenül felszabadító volt, hogy önmagam vagyok, vagyis bevállalom a látható gyengeségemet, ami az enyém, hozzám tartozik, az életem része.  

NEM VÁLTOZTAT A LÉNYEGEN, AKI VAGYOK, inkább kifejezi. 







Kati-like :)








Színeim története

Miután  zenében is különösen fontos számomra a harmónia, gyakran a dallamnál, témánál is fontosabb, az öltözködésben  éppúgy szeretem a színeket, számomra főként ez adja egy szett hangulatát, harmóniáját. Ugyanaz a ruha fekete-fehérben közel nem adja ugyanazt a hangulatot. Sokáig mindent felvettem, ami együtt jól nézett ki, függetlenül attól, hogy hozzám illik-e. Elkerülhetetlen volt így a tévedés, akár mustár sárgát is tehettem az arcom közelébe (lásd: első kép, Ágostházy Botond - különben remek - képe). Valami néha nem stimmelt. Bizonytalan voltam, és utólag már tudom miért. Persze volt, amit a szemem miatt gondoltam jónak, és ebben nem is tévedtem (lásd 3. kép: Dér András fotója). Aztán persze kérdés volt, hogy mennyire lehet sötét, ami rajtam volt, lőttem is magamról egy selfiet, hátha látom (2. kép). Végül elmentem egy színtanácsadásra, ahol akkor kis tévedéssel lágy nyárnak kendőztek. Mégis, életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, mert akkor jött a felismerés, hogy én ezzel is szeretnék minél mélyebben, minél tudatosabban foglalkozni.  


Tagja vagyok :)