Szalai Katalin vagyok, stíluskomponista

„Amikor felöltözöm, tulajdonképpen komponálok: hangulat, tudás, önismeret, fantázia kell csak hozzá :)"

Önbizalom? Önazonosság? Kialakult stílus? Mindezt hogyan?

Az én életem úgy alakult, hogy többször is a nulláról kellett felépíteni, így könnyen tudok azonosulni a hozzám fordulók akár ilyen jellegű problémáival is. Magamon és másokon is azt tapasztaltam, hogy a külsőnk megismerése, elfogadása, stílusunk kialakítása visszahat az önbizalmunkra, és nagyon erőteljesen tudja befolyásolni az énképünket, önbizalmunkat, így a döntéseinket, tehát az életünk alakulását is.

Bemutatkozom

„Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket.” Lukács 12, 28

Az eredeti képesítésem látszólag teljesen más területen szereztem meg: a zeneszerzés, zenepedagógia, színháztudomány területén. Magam is rácsodálkoztam, mennyi közös van a stílustanácsadás és az említett területek között. Mindkettőhöz nélkülözhetetlen a fantázia, pszichológia, pedagógia, empátia, esztétikai érzék, arány- és harmóniaérzék, stílusérzék, analitikus szemléletmód.

Nagymamám fűzőket, artistaruhákat, fürdőruhákat készített mesterfokon. Édesanyám iparművészként dolgozott, de gyakorlatilag bármit meg tudott varrni. A kézügyesség helyett én inkább a színérzéket örököltem, és mivel kicsi korom óta anyagok vesznek körül, érzékelem a minőséget is.

Többet rólam a Galériában találsz. :)

Az én „zeném”, rólam szóljon. Sz.K.

Mestereim

A színtanácsadás fortélyát Pirityi Évától, és Tomasovszky Andreától tanultam, a testalkatelemzést, anyagismeretet, stílusismeretet az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező divattervezőtől: Bucsuházy Piroskától.

A stílustanácsadás fortélyait, az önkifejezés művészetének alapjait Kovács Lola stílustanácsadó rendkívül színvonalas képzésén sajátítottam el. :)

Végzettségeim

2024 Lola Kovács Style Academy

2020. Modart International Hungary Szín- stílustanácsadó képzés

2011-2013 Pannon Egyetem Színháztudomány szak MA

1997-2003 Liszt F. Zeneművészeti Egyetem, zeneszerzés szak

Tagja vagyok :)

Szemüvegem története

Úgy gondoltam, érdemes itt megosztanom egy talán másoknak is tanulságos történetet. Kb. hét éves lehettem, mikor kiderült, hogy édesapámtól a sok jó tulajdonság mellé a gyenge szemet is örököltem. Emlékszem, mikor a – különben végtelenül kedves, mosolygós – szemorvos közölte, hogy szükségem lesz szemüvegre, az első reakcióm az volt, hogy elsírtam magam. A szemüveg igazán soha sem volt a barátom. Pontosabban nem a kerettel volt a bajom, hanem a dioptriákkal. Az általános és kamaszkori évek alatt csak nőtt, nőtt a dioptria szám és az akkori technológia még nem igazán tudta olyan szépen vékonyítani az üveget, mint manapság. Amit az arcomon a legszebbnek láttam, a két szememet az üveg jelentősen kicsinyítette, a (pattanások mellé) tehát még egy vastagabb üveg is éktelenkedett az arcomon. Ugye nem nehéz elképzelni, hogy nem erősítette a "szép vagy" énképemet.

Amikor betöltöttem a 18-at, attól kezdve kontakt lencsét viseltem bizony egészen a 40-es éveimig. Aztán újabb fordulat. Sok-sok utazás, ami nagyon macerássá tette az egész lencsézést. Egyre gyakrabban viseltem utcára is szemüveget. Otthon, ahol mindenki ismer, elfogad és szeret, természetesen "mertem" szemüveget viselni. Aztán még sok minden változott, de legfőképpen az, hogy ELFOGADTAM a szemüveget, amit egyébként ma már tényleg vékonyítva nem is olyan brutál, bár ugyanúgy kicsinyít :). Másrészt elegem lett, belefáradtam a lencse naponkénti tisztogatásba, és hogy bizony szárította a szememet, tehát győzőtt a kényelem és az önelfogadás. Nem is találtam ide képet... :)

MA már azt gondolom, hogy a szemüveg öltöztet, stílust ad, és hozzám tartozik. Így vagyok Kati. Elfogadtam a dioptriáimat, és örülök, hogy van szemem, amivel látok. Egész mások lettek a prioritások. Most szemüveggel szeretek jól kinézni (szó szerint :D).

Ehhez hasonló történetek mindenkinek vannak/lesznek/voltak. Kulcs fontosságúnak tartom azt a fordulatot, mikor először mentem szemüveggel oda, ahol korábban csak lencsével láttak. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy igazából szóvá sem tették, (persze láttam 1-2 arcon, hogy látja a változást, de arra gondoltam, ok. ez most kb. 5 sec. míg feldolgozza, és?) ... és hihetetlenül felszabadító volt, hogy önmagam vagyok, vagyis bevállalom a látható gyengeségemet, ami az enyém, hozzám tartozik, az életem része.

NEM VÁLTOZTAT A LÉNYEGEN, AKI VAGYOK, inkább kifejezi.